Mascarponés-túrós máktorta

Hozzávalók 4 személyre

A tortához
16 dkg áttört tehéntúró
16 dkg mascarpone
5 dkg kristálycukor
13 dkg sűrített tej
2 egész tojás
5 dkg darált mák
kevéske olaj a tortaforma kikenéséhez

A citromkrémhez
1 db kezeletlen citrom reszelt héja és leve
2,5 dkg kockára vágott vaj
3 tojás sárgája

 

Elkészítés

A sütőt 160°C-ra melegítjük. Egy 23 cm átmérőjű tortaforma alját kibéleljük sütőpapírral, majd kevéske olajjal kikenjük az alját és az oldalát. Az 5 dkg darált mákkal körbeszórjuk a forma belsejét, az oda nem tapadó mákszemeket pedig kiöntjük a formából, és félretesszük a tortához.

Az egész tojásokat a kristálycukorral habosra keverjük, majd hozzáadjuk az áttört túrót, a mascarponét, a sűrített tejet és a maradék darált mákot. Alaposan összekeverjük a hozzávalókat, majd a darált mákkal bélelt tortaformába öntjük, és a meleg sütőben kb. 40 perc alatt készre sütjük. Akkor jó, ha a közepe kicsit remegős, de nem folyik. 20-30 perc pihentetés után óvatosan körbevágjuk a tortát a forma mentén, majd kifordítjuk egy tányérra, hogy az alja kerüljön felülre. Visszatesszük a formába, és hagyjuk kihűlni.

Eközben elkészítjük a citromkrémet. Akkora fazékban, amire illeszkedik egy olyan hőálló tál, amiben a krémet elkészítjük, vizet forralunk. A citromlé és a héj kivételével a hozzávalókat a tálba tesszük, majd a gyöngyöző víz felett habverővel állandóan kevergetve krémmé sűrítjük. Hozzáadjuk a citrom levét és reszelt héját, majd egy-két perc állandó kevergetés után levesszük a gőzről, és gyakran megkevergetve kissé hűlni hagyjuk. Ha kissé kihűlt, a torta tetejére öntjük. A tortaforma tetejét folpackkal szorosan lezárjuk, és a tortát egy éjszakán át a hűtőben pihentetjük.

Másnap kedvünk szerint szeleteljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás